2013/02/28

Wakuum / Interpenetration / Graz / video by Maru

Thank you verymuch to Maru for the video!
http://youtu.be/EIBOYxCj0Hg




ZSÚR SZÖVEG+ZENE+VIDEÓ A SPANYOLNÁTHÁN!!!

http://www.spanyolnatha.hu/uj-lapszam/hangkoteszet/toth-kina-hegyfalu-zenek-es-videok/3261/

Tóth Kinga

Tóth Kína Hegyfalu zenék és videók

Mary

(PNEM Sound Art Festival, Theather Naat Piek, Uden, 

Hollandia, koncertfelvétel)

Előhallgatás a készülő Zsúr című albumról


Mondókák

az erdőben ház
a házban ember
az ablaknál nyúl
segíts bácsi

az erdőben kunyhó
a kunyhóban ember
az ablaknál nyúl
segíts bácsi

ég a london ég
ég a london ég
szólj a tűzoltóknak
szólj a mérnököknek
tűz van tűz van

hatalmas kapu anyám
a haragos fejű apám
a kép 2/3-án ő van
felette megdagadt
varjak fekete szarkák

anyám arca barázdás
átlátszik rajta a kerítés

két papíron a házam
legfelsőn csak a kémény
kalapács alakú és büdös
a füstje nem szeretjük
a vendégeket

Tóth Kinga

SPANYOLNÁTHA TKH INTERJÚ


http://www.spanyolnatha.hu/uj-lapszam/hangkoteszet/toth-kina-hegyfalu-interju/3260/

Tóth Kinga - Normal Gergely – Sós Dóra

Tóth Kína Hegyfalu-interjú
Mennyiben tekintitek a TKH-t zajzenekarnak? Milyen irányzatokhoz kötődtök?
A zaj („noise”) a zenében olyan, mint az absztrakt a képzőművészetben. Talán ezért kedves nekünk ez a meghatározás, de ez sem fedi a munkánkat egészében. Az új album (Inner Rooms és a most készülő Zsúr) zenéi a térábrázoláshoz kötődnek, atmoszférikusak (Gergő képzőművész, innen a gyors-közvetlen kötődés a zene vizuális hatásához). Nem igazán törődünk azzal, hogy milyen műfajhoz tartozunk. Folyamatosan kísérletezünk, szeretjük a változást, az új dolgokat, emiatt az experimentális címke is ragasztható ránk, de megtalálhatóak nálunk punk, trash, folk, pop elemek is a zenénkben. Sőt, olyan lemezkritikát is olvastunk, ahol Bartókhoz és Stockhausenhez hasonlítottak minket. A zajzene számunkra a szabadságot jelenti, hisz minden zaj hang, minden zaj zene, és mi szeretjük kötöttségek nélkül kifejezni magunkat, játszani. Nem számokat akarunk írni, sokkal inkább tereket létrehozni, hangulatokat megjeleníteni-megfesteni.

Nektek mi a zaj?
Vannak zajzenészek, akik a zajt mesterségesen generált, torzított jelként értelmezik, így hozzák létre. Mi „belső zajokat” akarunk kivetíteni, létező hangokat torzítunk-tekerünk, rétegezünk, így új hangok, sűrűbb zajok is kialakulnak. Egy szubjektív valóságot ábrázolunk, amire a zene a tiszta hangjaival nem alkalmas, a valóság nem ilyen. A zaj sokkal közelebb áll a világhoz, mint a zene. Ez az az atmoszféra, ami körülöttünk van. Próbálunk a zenéhez úgy viszonyulni, mint ahogy a gyerekek a világhoz, az „első látás”-hoz hasonlóan, úgy használni-felderíteni a dolgokat, hangszereket, tárgyakat, mintha először látnánk. Nem feltétlenül rendeltetésszerűen, hanem szabadon.

Mi az alkotófolyamat nálatok? Hogyan születnek a számaitok?
Ez változó. Általában külön születnek a dolgok, de vannak közös ötletek-egymásba folyások is. Dinamikus folyamat, és mivel együtt élünk, minden rezdülésünk hat a másikra, a másik munkájára. Gergő megmutatja a zenét, és Kinga automatikusan elkezd rá kántálni-énekelni szövegrészeket, amelyek aztán formálódnak, összekapcsolódnak. Sokszor le is morzsolódik ez-az belőlük, csak a „lényeg” marad. A verseket Kinga írja, de néha a zenében is kontárkodik. Az ének, a torokból kihozható hangok érdekelik jobban, sokat kísérletezik, technikákat próbál ki, és újra elővette a furulyát is. Sokszor pedig koncert közben, improvizációkor alakul ki egy „szám”.

Milyen alapelveitek vannak a zenénél?
Fontos, hogy mindent magunk hozzunk létre, a hitelességre törekszünk. Minden egyes sor, hang a mi szüleményünk, ez nagyon fontos nekünk. Nincsenek se vendéghangok, se betétszövegek. Egy kivétel mégis: a Barakk művészeti csoport kiállítására készült ajándékba a White c. dal, ebben használtuk a pályázati kiírás sorait is. (A kiállítást a Bejárat Galériában lehetett megtekinteni 2012. dec. 15 – 2013. jan. 24-ig, és a megnyitón elő is adtuk a dalt.)
A másik, hogy szabadon csináljunk zenét vagy zajt, ahogy csak akarunk, és ahogy jól esik nekünk. Nem szeretnénk ismételni sem másokat, sem magunkat. A szűklátókörűség és az előítéletek nagyon bosszantóak. A legtöbb szubkultúra vagy zenei közösség nagyon kirekesztő a „mássággal”, a más hangzással szemben, de talán az experimental-noise még mindig a legnyitottabb, ide kerülnek a nehezen bekategorizálható, furcsa zenék.
Nálunk a zene, az irodalom és a képzőművészet nem szeparálódik el egymástól, ezek szabadon működnek együtt bennünk, általunk, segítik egymást a kifejezésben. Ahogy a zenében, úgy más művészeti ágakban sem szeretjük a kötöttségeket. Ha úgy érezzük, vizuális elem is kapcsolódik egy adott zenéhez, akkor készítünk, vagy kapcsolunk hozzá, ugyanígy a szövegnél is. Ezek természetesen dolgoznak együtt abban, amit mi csinálunk, amit mi zenének nevezünk.
Mi motivál titeket?
Alapvetően azért zenélünk, mert jó érzés csinálni. Szeretnénk egyszerűen csak „elmondani”, amire gondolunk. Bátran, egyre mélyebbre menni a tudattalanba, ösztönös improvizációkkal. Hangulatokat szeretnénk kelteni a zenénkkel, levinni az embereket egy fura, abszurd, szubjektív valóságba. Abba a világba, ahol a saját magunk elől is elrejtett frusztrációink, félelmeink vannak. Ezen kívül szeretnénk felhívni a figyelmet olyan komoly problémákra, mint pl. a családon belüli erőszak, vagy a gyermekbántalmazások, amelyek szinte az elfogadott, és megengedett kategóriába esnek, mivel ezzel a hibás értékrenddel szocializálódunk, és hajlamosak vagyunk természetesnek venni. Emlékeztetünk... Mennyire próbáltok irodalmi szövegeket létrehozni?
Kinga szövegei kiindulási alapok. Irodalminak neveznénk őket, mert új struktúrákat hoznak létre, kapcsolatokat, rendszereket alakítanak ki. Ezek formálódnak, alakulnak, elvesznek, vagy hangulatkeltő akusztikus elemekkel keverednek. „Csak a lényeg marad.” A szöveg számunkra olyan, mint a zene, élő, folyamatosan alakuló, változó anyag. Tartalma, üzenete van, a zenével és az előadással kel életre.

Milyen hangszerekkel dolgoztok? Felvett zenéknél vannak utólagos beavatkozások?
Gitár, szintetizátor, hang, speciális gitárbeállítások (el-lehangolás), fémgyűrű, furulya.
Kétféle felvétel létezik nálunk. A koncertfelvétel, ami az improvizatív rész, ahol bármi történhet. És van az itthon felvett rész, a zeneszerkesztés, amit Gergő a szobrászkodáshoz hasonlított: feljátssza a különböző témákat, melyeket egymásra illeszt, Kinga ezekre énekel, hangokat ad ki. Zeneileg továbbra is a folyamatos kísérletezés, szövegileg pedig egyre inkább a letisztultság jellemző.

Hogy kell elképzelni egy élő előadásotokat?
Az élő előadás sokkal agresszívebb, és a hangszerelésből kifolyólag is minimál. Koncertek után, akik odajönnek, általában azt mondják, hogy durva volt és aggresszív, meg hogy ilyet még nem láttak, és hogy látszik, hogy nem vicc az egész. Nekünk számít, mikor azt mondják, hogy hiteles, és ez „átjön” a színpadon. Hatalmas a kontraszt Kinga hétköznapi és színpadi énje között. Mi persze tudjuk, hogy ő mindkettő, de sokan meglepődnek, amikor szembesülnek ezzel az oldalával is a koncerten. Most készül egy leírás az Inner Roomsról, kíváncsian várjuk, hiszen egy irodalmi lap ír majd rólunk, teljesen más megközelítésből. Általában meghökkentést váltunk ki, és/vagy pozitív visszajelzést kapunk, de vannak, akik kellemetlennek és megrázónak tartják a zenénket. A többségnek tetszik, hogy mindig más élményt ad, sosem lehet előre tudni, mi történik majd a koncerten, és hogy van egy fajta karaktere/valamilyensége. Persze vannak, akik elmenekülnek, de meg lehet őket is érteni.

Kingához: Hogyan tekintesz a hangodra, mint eszköz? A „zajosság”, a szöveg vagy a hangképzés számít jobban?
A hangom segít, hogy mindenféle akadály nélkül kiszabaduljon belőlem a mondanivaló. Ez elég nehéz folyamat. A kinyílás nem csak technika, sokkal inkább pszichés nyílásra is szükség van. Természetesen rengeteg dolog múlik a hang képzésén, hogy honnan szólaltatod meg: gyomorból-torokból, nyelv, száj használata stb. Koncerteken a legfontosabb, hogy nagyon erősen figyelünk egymásra, együtt működünk, ilyenkor néha a zenére is reflektálva jön a hang, máskor egy erős mondanivaló kívánkozik ki. A fő „szabály”, hogy nyitottá, szabaddá tudjam tenni magam. Kicsit, mint egy síp, amin átfújnak, és amit tudsz irányítani, mozgatni, hogy árnyald a mondanivalódat. Nagy részben ösztönösen, az adott pillanatban alakul a hang, de vannak olyan szövegrészek, melyekhez kapcsolódik egy „bizonyos” megszólaltatás. A szöveg fontos – de még fontosabb a szöveg által okozott hatás. Jelenleg pont ez foglalkoztat, hogy pusztán hangokkal is meg tudom-e teremteni azt a hangulatot, azt a „szobát”, amit a szöveggel. Ugyanakkor a szöveg is alapvető. Onnan indul az építés: gyomor-torok-szájpadlás-garat-kettős hangzatok, hörgések, sikolyok, kántálás, ének - és ez, ahogy említettem is, egy helyben megszülető, „jelen lévő” anyag. Mozog, kapcsolódik a zenéhez, vele együtt létezik.

Mit gondoltok, miért szorult vissza a zajzenében a vokál?
A vokál nemcsak fizikailag, hanem lelkileg és pszichésen is megterhelő lehet. Nagy nyitottság szükséges ahhoz, hogy „vállald a hangod”. Ha egy gép által keltesz hangot, az nem teljesen ugyanaz, mintha te magad vagy a hang, más hatást ér el. Aki jobbára gépeket használ, annak főbb célja az elidegenítés, melyhez a fémes hangok, a gyári atmoszféra megteremtése illik, míg az emberi vokál (bármilyen is az), valahogy visszahozza az embert az emberietlenbe-embertelenségbe.

Szerintetek a zajzenei közönségre miképp hat a „zajosság”?
Milyen típusú réteg érdeklődik?
Változó. Sok fiatal és idősebb is érdeklődik. Vannak, akik konfrontálódni akarnak magukkal, akik nem feltétlenül szórakoztatásra vágynak, hanem felfedezésre tesznek kísérletet. Van, akit a folyamatos, el nem múló zaj csillapít. Akik rendszeresen hallgatnak zajzenét, úgy érezhetik, a zaj közelsége a valóságot jeleníti meg számukra: hiteles, működik. De a zaj megteremthet egy utópisztikus ábrándvilágot is, ahová menekülni lehet. És nem mehetünk el a fizikai hatások mellett sem: a különböző rezgésszám, „decibel” hat nemcsak a fülre, hanem a belső szervekre működésére is. A hallgatóságunk teljesen különböző lehet. Játszottunk 10 embernek is, és játszottunk 150 fős fesztiválon is, egészen érdekes helyeken, irodalmi rendezvényeken, megnyitókon, vasárnap délutáni matinés programon, és brutális pincebulikon. Van, ahol hanyatt-homlok menekülnek a zenénk elől, de jó tapasztalat is ért már minket egészen váratlan helyeken is. Legutóbb Hollandiában egy 80 éves néni gratulált az énekes előadáshoz. Nyitottan állunk az emberekhez, és bízunk abban, hogy időnként ők is hozzánk.
A magyar kísérleti zenei élet nagyjából Budapestre, és egy-két nagyobb városra korlátozódik. Működnek a klubok, bárok, sok koncert és zenei esemény van. Viszont a zenében is megjelennek a szubkultúrák, melyek korántsem annyira nyitottak, nehezen fogadják a kísérletező kedvű, bekategorizálhatatlan projekteket. Ezek a szubkultúrák nem nagyon találkoznak egymással. Budapesten például a Periféria Fesztivál, Havizaj, Open Minds, és egy-két kisebb kezdeményezés próbál kísérletet tenni arra, hogy ezeket a határokat megszüntesse. Vannak pozitív példák természetesen, itt említeném meg többek között Szkárosi Endre és Ladik Katalin hangművészetét, vagy Gabor Toth experimental zajzenéjét. Ők mindhárman az idősebb korosztály tagjai, mégis hihetetlen kísérletező kedvvel és nyitottsággal vágnak bele újabb projektekbe. Azt hiszem, van a fiataloknak mit tanulni tőlük.

Mi a helyzet az albumokkal? Milyen terveitek vannak?
A Tollasbál már egy formájában is keményebb anyag. Itt félretettük a tréfát, és szemtől szembe mondjuk ki az értelmetlenségeket, kérdőjelezzük meg a bevett szokásokat, értelmetlen cselekvéseket. A Tollasbálban életre kelnek a rémálmok. Azt sem zárjuk ki, hogy a következő albumainkban akár egy egészen más stílusban fogunk dolgozni. Nem a stílus a lényeg, hanem a tartalom: legyen értelme, haszna a mondandónknak. A mondandó pedig megtalálja a maga leghitelesebb megjelenési formáját. Erre törekszünk. Dolgozunk az új albumon, a címe az lesz, hogy Zsúr, amely megint egy kicsit más stílusú lesz, mint az előzők. A harsh-noise témák mellett helyet kapnak majd szinti-pop, elektro-pop-rock számok is, illetve gyerekdalok. Kinga horror gyermekmondókákat dolgozott át, ezek alkotják majd a számok szövegeit. Baljós hangulatú, súlyos témákat is érintő, de dallamos, 80perc körüli nagylemez lesz, amelyet szeretnénk az eddigieknél több példányban megjelentetni cd-n, vagy bármin, ami összejön. Ezen kívül, még január végén érkezik egy kazetta-split, közösen a német Java Delle-el, amelyen a magyar-szerb Síbnusz Fesztivál élő felvételét fogjuk megjelentetni, és a szeptemberi berlini koncert hanganyaga is most jön ki a Tonal Nomad-dal. Büszkék vagyunk, hogy szerepelhetünk az egyik legnagyobb múltú amerikai antifasiszta szervezet (ARA) zenei válogatásán, amely szintén a közeljövőben fog megjelenni. Februárban Grazban és Bécsben játszunk, majd március végén Pozsonyban egy Experimental/noise fesztiválon, Pesten pedig a Havizajon és a Periféria Fesztiválon, de megyünk goth-buliba is.

Kérdező: Sós Dóra

2013/02/23

Noise, Raping Ears Since 1913









UCR 009 - VA - (2012) Noise, Raping Ears Since 1913! Tribute

CD 1: http://www.mediafire.com/?v94re7up4hkagrg

CD 2: http://www.mediafire.com/?qzz3d4ze365emau

Released in 2012 by: Hari Parreira Maia.

2013/02/20

Havizaj#72 // Szabad az Á - blogbejegyzés


A pillangó és a lárva

Madafaka

2013. január 22.
Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem Kosaras Renáta kiállításmegnyitójára a Symbolba ingyen-bor és pogácsa reményében.
Vivien pont előttem lépett be az ajtón, és akárcsak én, ő is elkésett. És most ugorjunk egy fél órát. Miután elköszönünk a Renátától Vivien elpanaszolja, hogy milyen szörnyű, hogy már nem lehet seholse dohányozni. Mondom neki, hogy nem úgy van az, mert ismerek ám én egy helyet, és ez pediglen a Szabad az Á..., úgyhogy menjünk oda. És így tettünk.
Ahogy közeledtünk az Á...-hoz, felmerült bennem, hogy lehet nincs ma semmi, de a bejáratnál kiderült, hogy tévedtem, hiszen ma volt a 72. Havizaj és én ennek mérhetetlenül megörültem, mert az Á...-nak ez az egyik legjobb programja, de tényleg. Miután rendeztük az én újraregisztrációmat és a Vivien elsőjét lementünk. Kétféle csapolt sör van az Á...-ban és Vivien a drágábbikat kérte ki. Nekem a Borsodi is jó volt és a későbbiekben neki is. Olyan 8 óra 50 felé járhatott az idő, mikor Vivienben felvetődött, hogy igyunk valami rövidet. Zöld abszintot szeretett volna, de csak fekete volt. És ekkor kezdődött.
Kilenc magasságában állt színpadra a Tóth Kína Hegyfalu, ami - tekintve, hogy a színpadtól viszonylag távolabb ültünk és előttem meg páran álltak, így nem láthattam sokat - szerintem egy gitárosból és egy énekeslányból állt, aki néha szintizett, meg hörgött, de azt leguggolva átéléssel. Őket csak ajánlani tudom. Youtube-on vannak videok, nem emelek ki egyet se. Vivien, (aki jövő héten kimegy a Toa Tattoo-hoz Németországba, úgyhogy a lelkére kötöttem, hogy feltétlen adja át az üdvözletemet a Szúnyognak) kedvence az "Ez nem az én házam" refrénű dal volt, amit én nem hallottam, mer épp WC-n voltam.
A második zenekar az MKB (Mindenki Kapja Be). Róluk is van video, de olyat nem találtam, ami tegnap volt. Ugyanis az énekes pillangónak volt öltözve, a gitáros meg lárvának. Azt hiszem alattuk kezdődött Vivien alvásteszt vizsgája, amin nem ment át, ugyanis az ébredésem után közölte velem, hogy mérhetetlenül haragszik rám.
Az utolsó fellépőről, a francia Petpetsről sajnos nem tudok mit mondani, mert őket már csak az abszintfelhőn keresztül láttam, amit amúgy mindenkinek csak ajánlani tudok.
Kettőre értem végül haza, a Blahán a gyrososnál ettem valami péksütemény,t ami hol van hol nincs, pedig szerintem nem hülyeség. Úgyhogy ettem még egyet.
http://szabadaza.blog.hu/2013/01/23/uj_bejegyzes_271

Periféria Fesztivál // Szabad az Á - blogbejegyzés


Torokfájás

Madafaka

2013. február 19.
Amikor megláttam, hogy ma a beteg zenék fesztiválja lesz az Á...-ban már tudtam hol a helyem.
Olyan fél tíz fele érkeztem meg és így lemaradtam két fellépőről. Jó. Igazából a második fellépő gitártémájából még épp elkaptam ezt azt, de inkább átmentem a B...-be, mert tömve volt a hely én meg le akartam ülni. Épp a korsó söröm fölött merengtem, mikor bevillant, hogy ha nem változtatok a hozzáállásomon nem fogok tudni miről írni.
Az Á...-ban éppen a ParaNoiz állt be amikor sikerült ülőhelyet szereznem. Nem tudom, hogy őket-e, de hogy az idősebb urat láttam az A38-on megrendezett Bernáth(y) Sándor emlékesten az biztos, és az volt az a pont, amikor rádöbbentem, hogy engem ez az izé... ez engem nagyon is érdekel, bár enyhén sznob dolognak tartottam akkor, hogy egy pár elkezdett rá táncolni. Szerintem akkor nem volt dob.  Most igen. Fel is merült a kérdés, hogy vajon hogyan íródnak a számok és arra jutottam, hogy feltehetőleg a dobos egy már létező dalt ver végig és ez határozza meg az alapot. Amúgy már csak azért is megérte őket megnézni, mert így láthattam, hogy mit ügyködik az est szervezője.
A következő zenekar a személyes kedvencem, a Tóth Kína Hegyfalu volt, pedig fél órával korábban még elhitették velem, hogy lemaradtam róluk. Most nyíltan állíthatom, hogy nincs benne dob, viszont a múltkorában felemlegetett Ez a ház nem az enyém ezúttal nem csendült fel. Igazság szerint semmi ismerős szövegfoszlány nem volt, persze meglehet, hogy csak nem vagyok elég rutinos koncertlátogató. Mindenesetre rémülten tapasztaltam, hogy az énekes lány a hangokat bizony nem minden kínszenvedés nélkül bocsájtja ki a gyomrából. Erre abból jöttem rá, hogy nem egyszer ült ki az arcára a fájdalom.
Eddigre már kicsit megcsappant a nézőszám, ami egészen érthető, hiszen az órámra pillantva kiderült, hogy már éjjel egy van, ami kicsit elszomorított, mert így a Bélaműhelyből  (feltehetőleg) már csak annyit láttam, hogy előkerült valami olajoshordó, két teknő, egy meghatározhatatlan billentyűs (vagy ütős) hangszer, amit nem láttam működés közben és még néhány más dolog, de nekem mennem kellett, mert azon szerencsétlen emberek közé tartozom, akiknek van munkája, úgyhogy nem mulathatnak hajnalig.
 http://szabadaza.blog.hu/2013/02/20/torokfajas_610

2013/02/16

PNEM FEST // DIGICULT

http://www.digicult.it/news/pnem-sound-art-festival-2012-what-is-the-new-experimental-music/




ARTICLES
pnem6
PNEM Sound Art Festival 2012. What is the new experimental music?
PNEM stands for Platform New Experimental Music and it is a sound arts festival that took place the past November in the south of Netherlands, in Uden.
The featured artists, presents for live performances and audio recorded installations, come from all over Europe and abroad. So, this Festival represents an experimental and international platform for new musical and sound art projects, at the crossing point of audio and visual creations, sounds system experiments, within the broader context of electronic, noise, acoustic and multimedia music installations. The 2012 one has been the second edition of this ambitious and interesting festival.
The organization is managed by the team of Het Platform Nieuwe Experimenteele Muziek and it is an initiative of Victor Notermans, Antoon Versteegde, Karel den Biggelaar, Dan Hoevenaars and Jan Jogendijk, a group of friends driven by the love for visual and sounds arts. They also are the members of the Approxim collective, who also performed at the festival.
The festival, despite the cozy and friendly context where the organization team operates, is assuming more and more the status of an emerging reality among the festivals dedicated to sound art, gaining exposure at national level and public radio coverage. The main interest stays in the selection of new talents close to more known international artists. Despite the fact that not necessarily big names are displayed in the line up, PNEM festival attracts every year a higher number of participants and public.
The program on two days included live performances/concerts as well as audio and video recording presentations. It presented about 20 audio and video works from international artists who were selected within the field of contemporary, experimental music, audiovideo and sounds art, after an open call for experimental projects. Among the main live performances we mention the ones of Alessandro Perini, Marcus Beuter, the duo Kina Hegyfalu Toth, Xo Xinh, Yannick Franck, main contributors of the first festival day.
The first night, has been introduced by a short but interesting academic introduction to contemporary and electronic music, from the Rumorism origins, via Cage and Stockhausen, until the first electronic experiments. Forking Clocks by the Italian artist, Sweden based, Alessandro Perini kicked off the festival. The audiovisual installation presented at PNEM is inspired by the work of Borges and it’s questioning the time’s conception and perception. Twelve LED lamps (with red, green and blue components) are controlled by a computer and they are connected to metronomes’ sound in order to create a tension between the oscillating shadow and the sounds. Up to three different layers of oscillation are created by means of separately controlling the different lamps. The result is an immersive audiovisual soundscape marked by the time.
The second performance was the one of Yannick Frank, a Belgian artist focusing his research on treatments of audio sources like instruments and non-musical objects, voice, radio signals and field recordings. The musical and sound explorations of Viramundo, the solo work presented, is based on the relationship between sound, vocals and text, starting from an interpretation of a Gilberto Gil song.
The third live was the one of the German performer Marcus Beuter with his electronic music solo performance Sonus Plexus Fragmentarii, based on field recordings. Beuter works with loops, recordings, samples and effects in order to create an improvised sound environment aimed at questioning the known music listening and bringing sounds into new audio contexts.
A double performance followed, the one of the Vietnamese electro-acoustic and music composer Xo Xinh, based now in US. His first work, Blood flow for piano and live electronics is an attempt to musically reproduce the drop in sensation a human being feels within the body when the blood flood in arteries is reduced because of temporary lack of oxygen. When the cells are then reoxygenated, the blood start circulating again and the body wakes up returning to the normal state. These sensations are questioned from the sonic point of view through the piano sound (reproducing the blood) processed through Max/MSP real time manipulations, acting as oxygenation.
The second work was The road home for Vietnamese 16 strings zither and live electronics. Once more the traditional sound of the zither is processed in Max/MSP and the outcome is a live interaction between the software and the instrument, aiming at the exploration of the timbre of the zither through the modulation of signal processing techniques. The first night has been closed by the Hungarian noise duo Toth Kina Hegifalu, composed by two Hungarian experimental musicians – Kinga Toth and Gergely Normal. They performed a live interpretation of text written by Kinga Toth, a vocal/noise musical expression accompanied by electric guitar.  The vocal element is explored together with its sound dimension and within the electro-acoustic texture of instrumental music.
Different exploration paths and artistic expressions converge in the research about sounds nature and interactions with other elements (video, voice, software, time, computer processing). On parallel, as we previously said, several videos have also been presented. Among them the ones of Daria Boricchi (IT),Anna Puhakka (FI), Scrag Aisedory (UA), Victoria Trinder (UK). The audio selection featured works byTropic of Coldness from Belgium, Jason Sloan and Katie Gately from US and Jennie Savage from UK.
Overall, a festival that despite the limited budget, is full of potential and has a solid and valid artistic organization behind it. Added to that a very nice venue, the PNEM Theater in Uden. Hopefully the next edition will be once more rich in terms of new emerging artists, international names and most of all passion and involvement.